A gyerek születésnapját minden évben boldogan várjuk. Készülünk rá, dugdossuk az ajándékokat, már hetekkel előre örülünk, hogy örülni fog. Látjuk a felcsillanó boldogságot a szemében, amikor megjönnek a vendégek, előkerülnek az ajándékok.

A szülinapi partit, babazsúrt minden gyerek szereti. A szülőben azonban számtalan kérdés merül fel: csemeténk hány gyereket hívjon meg? Mi legyen a program, az enni-, innivaló? Hogyan őrizzük meg lakásunk berendezését, miközben engedjük, hogy jól érezze magát a gyereksereg? S egyáltalán, hány éves kortól rendezzünk bulit a gyereknek? Hiszen hiába is hívnánk társaságot egy-két éves csemeténk mellé, ő még egyáltalán nem vagy csak rövid ideig tudna velük játszani. Ha a harmadik születésnapjára már rendezünk valamiféle bulit, akkor is csak néhány gyereket hívjunk meg. Ha nyár van, biztos siker a vizezés, homokozás, esetleg pancsolás felfújható medencékben. Készüljünk sok egyforma játékkal, mert ez a korosztály még nem tud osztozkodni.

Négyévesek

Imádnak futkározni és kergetőzni, és soha nem képesek csendben maradni Tudnak gyurmázni, szeretnek firkálni, szeretik valaki más szerepét játszani és ehhez átöltözni.
Ezért a kiscsoportos gyerekek szülinapját igyekezzünk úgy kitalálni, hogy a kicsik sokat mozoghassanak. Szerencsénk van, ha a nagy nap olyan hónapra esik, amikor már a szabadban lehetünk. Néhány labda, hinta, fáról lelógó vastag kötél, lábbal hajtható járművek elég lehetőséget teremtenek az izgő-mozgó gyerekek számára. Odabent jó szolgálatot tesz a gyurma, amiből a rohangálás közben elfáradt kicsik már sok mindent megformáznak.

Ötletek:
Kiteríthetünk egy nagy csomagolópapírt, és színes krétát adhatunk a gyerekek kezébe. A rajzversenyben természetesen mindenki nyer valamit. Biztos siker a keresgélős játék, amikor egy elrejtett tárgyat kell megkeresni, de az ilyen korú gyerekek már jól tudnak bújócskát is játszani. Remekül beválik a maskarázás. Nagy halom ruhából, cipőből válogathatnak, és felöltöztethetik egymást kedvük szerint. Utána divatbemutató! Örök sláger a székfoglaló: eggyel kevesebb szék vagy párna kell, mint ahány gyerek van, s amikor elhallgat a zene, mindenki leül valahova. Akinek nem jut hely, kiesik, a következő körben ő kapcsolja ki a zenét.

A meghívó
A meghívóra írjuk fel a pontos címet, telefonszámot, amelyre a visszajelzést kérjük, a buli időpontját és időtartamát, azt, hogy milyen öltözéket várunk: kerti játékhoz, pancsoláshoz nem jó az ünneplő. S hogy a meghívás csak a gyereknek vagy a szülőknek is szól. A meghívót legalább a buli előtt két héttel juttassuk el a címzettekhez.

Öt-hat évesek

Az ilyen korú gyerekek mozgáskoordinációja már kitűnő: végig tudnak menni a járdaszegélyen, felmásznak a csúszda lépcsőjén. Az ötéves gyerek meg tud tanulni úszni, síelni. A kreativitást igénylő feladatok, a legózás, rajzolás, építés hosszú ideig lekötik. Egyre tovább tudnak együttműködve játszani. A hatévesek már szabályokat dolgoznak ki, és ezek szerint játsszák el, amit kitalálnak. Az ilyen korú gyerek születésnapjára már számtalan lehetőség közül választhatunk.

Ötletek:
Mivel ez az időszak már javában a szerepjátékok kora, rendezhetünk a kicsiknek akár egy színdarabot is, amelyben lesz királykisasszony, legkisebb fiú, sárkány vagy varázsló. Jó ötlet egy közös kirándulás, játszóház is. Kifesthetik egymás arcát, játszhatnak Twistert, biztos siker a szembekötősdi, a rajzverseny, az oviban megtanult körjátékok.

Kisiskolások

Az ekkora gyerek már maga akarja eldönteni, hogy kit hív meg. Születésnapja előtt négy-hat héttel üljünk le, és beszéljük meg, hány barátját szeretné meghívni, és hová szervezzük a bulit. Azt is ő akarja eldönteni, különösen lányoknál igaz, hogy milyen ruhát vegyen fel a nagy eseményre. Szívesen segít a szendvicskészítésben, takarításban is.

Ötletek:
Biztos siker a közös építés, babázás, társasozás. Ez a korosztály imádja már a Mesterségem címere játékot. Az ilyen korú gyerekek nagyon érzékenyek, könnyen kétségbeesnek, ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnék. Ekkor az a legfontosabb, hogy ne érezze kínosan magát a többiek előtt. Vonjuk őt félre, nagyon-nagyon kedvesen vigasztaljuk meg, és próbáljuk lekötni figyelmét valami mással.

Néhány jó tanács

● Mondjuk meg az ünnepeltnek jó előre, hogy ő a legfontosabb, azon a délutánon minden körülötte forog, ez azonban nem azt jelenti, hogy ne kellene figyelnie a többiekre.
● Tudnunk kell, hogy a gyerekeknek nagy térre van szükségük a rohangáláshoz, különösen a gyerekzsúr elején nagy a mozgás, ekkor mindenki túlpörög. Ezért csak annyi gyereket hívjunk meg, amekkora helyünk van.
● A gyerekek figyelmét folyamatosan fenn kell tartani, ez az állandó játékkal oldható meg, azonban hagyni kell őket kicsit magukban is játszani. A külön játék azonban ne tartson öt–tíz percél tovább, mert elunják magukat.
● Bármilyen játékot szervezünk, vigyázzunk arra, hogy mindig mindenkit dicsérni kell! Ha nyerni lehet, gondoljunk arra, hogy minden kicsi kaphasson valamit.

Forrás: mesehabbal.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://szulinapizsur.blog.hu/api/trackback/id/tr57916724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doris 2009.07.13. 23:00:19

Kedves Szülinapizsúr.blog!

Nagy örömmel olvastam "Hogyan szervezz szülinapi zsúrt a gyereknek?" címszó alatt szereplő ötleteket.
Az ott leírtak megegyeznek a www.mesehabbal.hu oldalon "zsúr ötletek" címszó alatt megjelent gondolatokkal, ahonnan a nana.hu is "átemelt" (ám korrekten a Mese Habbalt forrásként megjelölt). Nagyon örülnénk, ha forrásként a www.mesehabbal.hu oldalt feltüntetnék.

További sikereket, fergeteges bulikat kíván szeretettel:

> Mese Habbal csapat

doris 2009.07.13. 23:07:36

És gratulálok a hasznos bloghoz! Sok klassz kép és információ szerepel benne.

Kelle Botond · http://www.buveszmusor.hu/ 2009.07.14. 09:36:32

@doris: Javítottam a forrást. Köszi a pontosítást.

Emi gyerekzsúr szervező animátor 2011.03.19. 12:41:37

Nagyon fontos, hogy a meghívón szerepeljen a program pontos kezdeti időpontja, hogy a gyerekek lehetőleg ne egyenként szállingózzanak, hiszen ez megbontja az egész játék menetét, a gyerekek figyelmét megzavarja.
Elengedhetetlen feltétel a zene használata minden korosztály esetén. A nagyobbaknál(7 éves kor felett) lényeges, hogy ismerjük a gyerekek ízlését, kívánságait ezen a területen.
Nagyon fontos, hogy le tudjunk hozzájuk "ereszkedni", élvezzük velük együtt a játékot.
Tudni kell őket irányítani, hosszútávon lekötni a figyelmüket, különben rohangálás, szaladgálás lesz az eredmény.
Az aktív és passzív animációs elemeket úgy kell vegyítenünk, hogy egymást váltsák, és fel kell időben ismerni, hogyan rögtönözzünk, ha esetleg lanyhul az érdeklődés.

matheerika 2011.04.29. 07:20:08

Kedves botond,
ha megengeded szeretném megosztani olvasóiddal az általam bevált és használt játékokat:
www.szulinapibuli.blogspot.com

köszi
"előre a szülőkért"
és mindenekelőtt: "a gyerekekért"

háziállatkedvelők 2011.05.04. 04:18:43

Egy születésnap megszervezése kihívást jelenthet a szülő számára, azonban egy kis kreativitással, előkészülettel és türelemmel akár 8-10 gyerekkel is jó bulit lehet csinálni. Egy kis gyakorlással te is csinálhatsz lufi állatokat és még a gyerekek arcát is profin ki tudod festeni. Bár a parti szervező cégek alkalmazása kényelmesebb, nagyobb öröm a gyereknek ha te magad kápráztatod el a meghívottakat egy pörgös bulival. Néhány ötletet itt is találsz: http:www.kolyokzsur.fw.hu

JKyra 2012.06.11. 14:38:42

Tegnap kigyűjtöttem pár nevet felbuzdulva a tanácsokon, hogy most ne csak Én szórakoztassam a Gyerekeket abban a pár órában játékkal, kézműveskedéssel, ezzel-azzal:-)...arcfestő, bohóc stb.Végtelenül meglep, hogy 6-7 Gyerekhez kedvesen azt a választ kaptam "ennyi gyerekhez nem szoktunk kimenni".(Mindez egy megyei székhelyű nagyvárosban.)
Úgyhogy mégiscsak maradok a saját egyszerű és kedves ötleteimnél (ahogyan eddig is a Gyerekek jól érezeték Magukat)és nem "újítok" be semmit ennyi dolgozni nem szándékozó, csak pénzt keresni akaró "művésszel".
Persze a játszóházakban mindez működne, de arra pedig nem kívánok 40-45 ezer forintot kifizetni.

Emi gyerekprogram szervező animátor 2014.02.12. 10:52:02

@JKyra: Sajnálom, hogy olyan cégek veszik el a lehetőséget a gyerekzsúr szervezőktől, akik nem értenek a szülinapi zsúr szervezéséhez, vagy el sem jutnak odáig. Hiszen megbízhatatlanok, Válogatnak a megrendelések között, bevállalnak több zsúrt is egyszerre, és a végén kiderül, hogy túlvállalják magukat, és nincs rá kapacitásuk. Nehéz úgy olyan szülőket megnyerni,akik már egyszer csalódtak, vagy szkeptikusan állnak hozzá a szülinapi buli szervezőkhöz. Mindenesetre azoknak az anyukáknak írom,akikben még él a remény, és szükségük van animátorra, akik segítenek egy születésnap lebonyolításában: Magyarországon egyre több színvonalas cég jön létre, akik megbízhatóak, segítőkészek, profi munkát végeznek. Nem a pénznyelés a lényeg, de valamiből persze meg kell élni, és sajnos a profi munkához kellékek, munkaerő szükséges, aminek viszont ára van...

Emi gyerekprogram szervező animátor 2014.02.13. 14:54:05

A "NE SZERVEZZÜNK CSAPATJÁTÉKOKAT VAGY KIESŐS JÁTÉKOKAT!" részhez szeretnék hozzászólni: Előfordult már, hogy egy-egy szülinap alkalmával egy gyerkőc(általában pont a szülinapos)elsírja magát egy versenyhelyzetben, mikor a saját csapata veszít. Általában ezt a szituációt mindig sikerül jól kezelnem, mert a gyerekek még elég kicsik ahhoz, hogy rájöjjenek a turpisságomra:) Nem szabad komolyan venni ezeket a játékokat, érzékeltetnünk kell, hogy ez csak játék. (nem csak szavakkal)Általában nem veszik észre a gyerekek, mikor a pontokat félreszámolom, és meglepetésszerűen a végén mindkét csapat nyerni fog...Ezt tudni kell jól levezetni és koordinálni. A kiesős játékokat is úgy irányítom, hogy senki sem sértődik meg a végén, hogy kiesett, inkább elkönyveli egy jópofa játéknak, amiben részt vehetett,mert jól érezte magát és összességében jól teljesített. (Igyekszem a kiesett gyerekeket is dicsérni, és ahelyett, hogy azt mondanám: Kiestél!, leültetem magam mellé, és megtapsolom, hogy ügyes volt eddig is. Lehetőleg ne vegyük észre a legelején, hogy hibázott, adjunk neki időt arra, hogy élvezze is azt! Több anyuka megkért már jó előre, hogy semmiképpen se rendezzek ilyen jellegű feladatokat, mert a kisfia/lánya nagyon érzékeny. Tisztában vagyok vele, hogy nem éppen a szülinapi buliján kell megtanítani, hogy hogyan küzdje le ezeket a gátakat, és hogyan tanuljon meg veszíteni, éppen ezért nem szoktam vitába szállni senkivel, ha arra kérnek, kizárom az effajta játékokat a gyerekzsúron. De egy jó tanács: Ezek a játékok fejlesztik a csapat,-és küzdőszellemet, közelebb vonzza egymáshoz a gyerekeket, és ők átélhetik ezáltal a csapatban való versengés örömeit. Érdemes többször gyakorolni testvérrel, vagy közösségben bárhol, akár a család is rendezhet kisebb-nagyobb vicces versenyeket otthon ügyelve arra, hogy a gyerekek is nyerjenek, de meg kell tanítani őket veszíteni is....

molnar.orsolya 2016.12.04. 23:06:45

Ha egy igazán egyedi játékot szeretnétek a gyermeketek szülinapi bulijára, akkor bátran ajánlom a LogiKoffer nevű bérlehető logikai kincskereső kalandot.
www.logikoffer.oldalunk.hu

Komáromi Renáta 2017.02.13. 20:53:29

Én is ajánlom Nektek a LogiKoffer szülinapi játékot! Nálunk hatalmas siker volt! www.logikoffer.hu
Ez egy izgalmas, logikai kincskereső játék, ami igazán feldobja a szülinapi zsúrok hangulatát.
Sok rejtély és trükkös tárgy van elrejtve egy gurulós bőröndben, ezt lehet kibérelni és hazavinni.
Igazán megéri az árát, nagyon élvezték a gyerekek és a végén még kincset is találtak.
Eddig ez volt a legjobb szülinapi programunk, bátran ajánlom mindenkinek! Köszönjük az élményt!
Próbáljátok ki! www.logikoffer.hu
süti beállítások módosítása